371. Adjunk neki mindig annyit, amennyit akar?

Tisztelt Karolina!
Kérdésem a következő lenne: van egy 3 éves nevelt kislányom (nevelőszülő vagyok), nyáron került hozzánk állami gondozásból egy kislány. Nagy lemaradásai voltak kortársaihoz képest: nem tudott játszani, csekély szókincse volt, nem ismerte a hajszárítót ésa tv-t. Ma már "választékosan beszél", meghallgata a meséket, ok versikét, mondókát tud. Hisztizik is, ez már gondolom, jelzi, hogy biztonságban érzi magát!

A kötődés is alakul, azonban amivel nem tudunk mit kezdeni az az evése, vagy evési kényszere. Amíg látja az ételt, addig eszik, bármi legyen is az. Az oviban a nagycsoportosokon, az óvónénin is túltesz. Itthon próbáljuk kordában tartani a dolgokat és a neki szánt adag után kiskalóriás dolgokat adni még neki, pl. friss salátát, zöldségts, de társaságban is állandóan az asztal körül van, ha van étel rajta, ha kap belőle, akkor utána végeláthatatlan kérdések sorozata következik: Kaphatok még, ehetek még? Szörnyű egy pici gyereknek azt mondani, hogy elég volt, de hát úgy vélem, hogy valahol kell egy határt szabni az evési adagnak.

Sokszor sírva is fakad, ha próbáljuk az ételektől elvonni a figyelmét. Ezt nehéz külső személynek megérteni, de a mindennapokban ezzel együtt élni, borzasztó: kinézi mindenki szájából az ennivalót, ismerősöknek azt mondja vacsora után, hogy ő még nem vacsizott, szóval nagyon nehéz dolog! Van sok veleszületett betegsége is (szív, veseproblémák, asztma, tehát én ezért is fontosnak tartom a helyes táplálkozás kialakítását, de úgy érzem, hogy nem tudunk férjemmel előre lépni. Lakóhelyünkön kértünk már tanácsot, s azt a választ kaptuk a problémára, hogy adjunk neki mindig annyit, amennyit akar és ha majd kihányja vagy hasmenése lesz, akkor megtanulja a gyerek a mértéket. Hát ezt nem mertem megpróbálni, Ön mit tanácsol?

Előre is köszönettel várom válaszát: Juli


Kedves Juli!
Elsőként azt kellene kivizsgálni, nincs-e valami testi, hormonális oka az állandó evési vágynak, magyarán nem lehet-e, hogy tényleg éhes a kislány. (Pl. pajzsmirigy túlműködés.) Ha igen, az orvos tanácsai az irányadók, hogy mit, mennyit lehet enni.<

Ha biztosan nincs ilyesmiről szó, és pszichés a jelenség, akkor azt javaslom, legyenek kedvesen határozottak. Azaz, bármennyire is kellemetlen, próbáljanak nem szégyenkezni emiatt, nem megszidni, egyszerűen megmondani, hogy egyelőre elég az evésből, a következő rendes étkezés ekkor és akkor lesz, addig rágcsálhat gyümölcsöt, zöldséget. Jó megoldásnak tartom, amit már el is kezdtek, hogyha ennyire enni vágyik, akkor egyen, de olyasmit, ami nem árt meg neki.

Ha valóban nincs testi ok a háttérben, akkor az állandó enni vágyás kínálja az értelmezést, mintha az érzelmi éhség megfelelője lenne. "Még-még-még." Még: biztonságot, érzelmi közelséget. Ezt sugallja a tünet szimbolikája, ezzel nem mondom, hogy biztosan ezt fejezi ki, de ebbe az irányba el lehet indulni. Írta, hogy dühbe gurul, ha el akarják terelni az ételtől. Kérdés, mi volt az elterelés: ha eddig másképp volt, érdemes lenne megpróbálni valami olyan gesztust, ami kifejezetten érzelmi közelséget ad. Ölelés, kedveskedés,valami közeli, bensőséges kapcsolódás, akár játékosan. (Csiki, dögönyözés stb.) Ha nyugodtan, de határozottan képviselik, hogy az evésnek most vége, és térdükre kapják lovagoltatni, talán idővel megtanulja, hogy megkaphatja máshonnan is, amit szeretne. Hiszen valójában nem ételt szeretne, mikor már jóllakott. És reméljük, hamarosan már eleve ezt fogja kérni, nem pedig egy újabb adagot az ételből.

Megértem, hogy Önöknek kellemetlen ez a helyzet. Az étel szimbolikus dolog, az ember ezzel is kifejezi a gondoskodását, és ha a gyerek állandóan éhes, kuncsorog, azt mondja, még nem evett, az Maguknak olyan érzés lehet, mintha azt mondaná a kislány, hogy maguktól nem kapott semmit, nem megfelelően gondoskodnak róla. Ő nem ezt akarja kifejezni, de kínos ilyen helyzetbe kerülni. Ahogy kínos megtagadni is az ételt gyerektől: azt szoktuk meg, a gyerek bármennyit ehet, inkább biztatja a szülő. Ez most más helyzet, az ő egészsége érdekében kell határt szabni, fogják fel úgy, mint mikor az ember nem engedi a gyerekének, hogy konnektorba nyúljon, bármennyire is szeretne. Ha valahova rendszeresen járnak, azokkal a barátokkal, ismerősökkel akár megoszthatják a problémát, és akkor érteni fogják az Önök reakcióját is, nem fognak megjegyzéseket tenni, miért nem hagyják enni a gyereket.

Az említett tanáccsal nem értek egyet két okból. Egyrészt, nem biztos, hogy bekövetkezik a hányás, hasmenés, az ember hosszasan tud a szükségleténél többet enni anélkül, hogy komolyabban rosszul lenne - ha nem így volna, nem lennének kövér emberek. A másik ok, hogyha tényleg lelki éhség áll a tünet hátterében, azt nem fogja orvosolni az, ha rosszul lesz az ételtől.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina