Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2014. április 25., péntek

346. Úgy érzem a munkatársaim nem fogadnak be

Kedves Karolina!

Huszonkét éves egyetemista lány vagyok, csecsemő és kisgyermeknevelő szakon. Mivel levelező tagozaton vagyok, úgy döntöttem keresek mellette munkát, hogy munkatapasztalatot is szerezzek a tanulmányaim mellé. Mivel az egyetem előtt megszereztem( egy a jelenlegi tanulmányaimhoz hasonló) felsőfokú szakképzést, szerencsére sikerült egy bölcsődében elhelyezkednem, amit később az önéletrajzomba is beleírhatok. 


A gond azonban ott van, hogy nagyon nehezen találom a helyem ebben az új környezetben. Még csak másfél hónapja kezdtem dolgozni, de úgy érzem a munkatársaim nem fogadnak be. Ez egy zárt közösség, ahol úgy látom nehezen fogadnak be új embereket. Még csak meg sem akarnak ismerni. Én próbálok mosolyogni mindenkire, próbálok "ismerkedni" velük ( kérdeztem őket hogy mióta dolgoznak itt, miért választották ezt a szakmát ilyenek...) de rám senki nem kíváncsi, egyetlen egy ember kérdezte meg hogy honnan jöttem. Amikor például hárman vagyunk egy helységbe, úgy beszélgetnek egymással mintha én ott sem lennék, ilyenkor kellemetlenül érzem magam. Próbálok bizonyítani, de mivel még próbaidőn vagyok a gyerekek gondozásában sajnos nem vehetek részt. De mindig próbálok a gondozónők keze alá dolgozni, takarítok, előkészítem az ételt a gyerekeknek, mindig megkérdezem tudok-e segíteni valamit. Tehát sosem üldögélek tétlenül egy széken és nézem ahogy mások dolgoznak. 

Azon gondolkozom, mit rontottam el? Lehet hogy csak én nem illek bele ebbe a kis közösségbe? Félek, mert azon gondolkozom, hogy fogok együtt dolgozni ezekkel az emberekkel, amikor már jobban jelen lehetek a gyerekek életében? Félek, mert komolyan elgondolkoztam azon, vajon tényleg ezt akarom csinálni egész életemben? Egyszer már gyakorlatoztam egy hónapig bölcsődében, ott mindenkivel nagyon jó volt a viszonyom és nagyon jól éreztem magam munka közben. Örömmel mentem be dolgozni. Most viszont sokszor sírok munka után, izgulok munkakezdés előtt, félek hogy megint feleslegesnek fogom érezni magam. Félek attól, hogy megint kiküldenek az egyik gyerek születésnapjáról, mondván hogy inkább szoruljak háttérbe mert még csak nemrég dolgozom itt...Ön szerint mit tegyek? Nem akarom ilyen hamar feladni, de nem tudom mit tegyek, hogy javuljon a jelenlegi helyzet. Egyelőre a gondozónők közül akikkel egy csoportszobában vagyok csak eggyel érzem úgy hogy könnyű vele együtt dolgozni mert ő szerencsére nyitott és kedves, de a többiekkel is szeretnék normális viszonyt kialakítani, legalább a jó munkavégzés érdekében.

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Kitti


Kedves Kitti!
Nagyszerű, hogy tudja, mivel szeretne foglalkozni, és annyira lelkes, hogy már az iskola mellett elkezdett dolgozni. Őszintén szólva nem tudom, mi az oka a kollégák elzárkózásának, és megértem, hogy ez elkeseríti Önt. Amit tanácsolok, hogy ne hagyja magát belehelyezni a közösített szerepébe: tudom, hogy nehéz, de viselkedjen úgy, mintha minden rendben lenne. Ahhoz, hogy valaki kiközösített legyen, hosszú távon az ő "együttműködése" is szükséges: akit nem fogadnak be, -érthető módon- elkezd maga is bezárkózni, mufurc lenni, vagy éppen túl sok, tudálékos. Maradjon nyitott, normális, kicsit mindig érdeklődjön, ha van alkalma, meséljen magáról is egy-két mondatot, de ne vigye túlzásba, ne akarjon mindig nagyon barátságos, nagyon beszélgetős lenni. Gondoljon arra, most maga az új, és sajnos ez a közösség úgy tűnik, nehezebben nyit az új kolléga felé. De telik az idő, és majd nem lesz új, és ha kitart, és megőrzi nyitott barátságosságát, idővel megszokják, befogadják majd.

Egy apró tanács: az említett kérdései (mióta dolgozol itt, miért választottad ezt a szakmát) teljesen rendben lennének egy jó közösségben, ahol nyitottan fogadják. Ha viszont van egy alapfeszültség, nem adott a jóindulat, vehetik úgy, mint kíváncsiskodást. Kérdések helyett próbáljon inkább kapcsolódni, ami alatt azt értem, finoman jelezni, hogy számon tartja a többieket, nyitott rájuk. Olyasmire gondolok, ha például megtudta valakiről, kedvenc együttese az XY, megemlítheti, hogy reggel éppen az XY együttestől ment egy szám a rádióban, és eszébe jutott róla. Persze, ezt sem kell túlzásba vinni, de a legjobb taktika talán az, ha visszafogottan jelen van, és néha finoman jelzi az odafigyelését, egy-egy pozitív impulzust küld valaki felé. Mindenki szereti rokonszenvesnek, elfogadottnak megélni önmagát, ez nemcsak Önnek az igénye, a többieké is. Idővel a sok-sok kis jóérzés, amit másoknak okozott, megtérül, és bizonyára befogadják Önt.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

2014. április 16., szerda

345. Túl sok mindent viselek el,túl sok mindent nyelek le

Kedves Karolina!
Nem is tudom hol kezdjem.Talán ott,hogy úgy érzem 18 éves korom óta megátkoztak.Mióta betöltöttem a "felnőtt kort"szinte a magánéletem katasztrófa.A párkapcsolataim sorra mennek tönkre,és az a legrosszabb hogy tudom miattam. Túl sok mindent viselek el,túl sok mindent nyelek le. Túlságosan ragaszkodó vagyok,mert mindig attól félek egyedül maradok,ezért elviselek mindenféle megalázást és bántalmazást. Ilyenkor jön a költői kérdés hogy:miért?..Igazából most tavaly pont egy ilyen hibába estem bele. Belezúgtam egy nálam 9 évvel idősebb férfiba,és azt hittem vele másabb lesz.Fél éven keresztül csak ki használt,elhitette velem hogy ő akar engem,és megalázott.Idén január 20.-án megtudtam hogy terhes vagyok tőle.

Mikor elmondtam neki,nem éppen örömmel fogadta de azt mondta hogy ő szeretné.Én mindent rendben találtam,szépen fejlődött a kicsi is.Beléptem a bizonyos harmadik hónapba,mikor közölte velem,hogy vettessem el a gyereket,ő nem szeretné.Sőt felejtsem is el, mert ő kibékült az exével és szeretné normálisan újra kezdeni vele. Mikor én közöltem vele hogy én meg akarom tartani,elindult a fenyegetőzés,így nem volt mit tennem..gyenge voltam és február végén elmentem az abortuszra. 

Borzalmas érzés volt,amit nagyon sokan nem értenek meg. Mindenki elvárja hogy legyek most is olyan mint régen(mindig mosolygós) de valami megváltozott..már nem tudok olyan lenni. Jelen pillanatban a helyes utamat se tudom. Azt se tudom mit csináljak magammal,mármint hogy jobb lenne ha elmennék egy másik közegbe,vagy vágjak bele egy új kapcsolatba. Maradjak egyedül?..Egyszerűen össze vagyok zavarodva,és nem nagyon látok ki utat. Nem tudom mit tegyek..


Kedves Kitti!

Úgy gondolom, az már nagy dolog, hogy látja a felelősségét a párkapcsolataiban, és képes azt mondani, tudja, hogy nem véletlenül mentek tönkre ezek a kapcsolatok, hanem magának (is) szerepe van ebben. Ez esély arra, hogy változtasson. Csakhogy a változáshoz mélyebben meg kellene érteni, mi történik ilyenkor magával. Tudja, hogy túl sokat nyel, mert fél a kapcsolat elvesztésétől. Ez jó kiindulópont, de ezen még nehéz változtatni, hiszen ahogy Ön is írja: oka van a túlzott alárendelődésének. Annak megválaszolásához, hogy vajon miért fél ennyire attól, hogy elveszíti a másikat, miért nem hisz benne, hogy meg tudja őt tartani, komolyabb önismereti munkára lenne szükség szakember segítségével. Azt gondolom, a megoldás most nem egy új párkapcsolat, hiszen az eddigiek feldolgozása, megértése nélkül nincs rá garancia, hogy nem ugyanaz fog történni, mint eddig. Inkább adjon magának egy kis időt, hogy megértse saját magát, és a magzat elvesztésének feldolgozásához is.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

Leggyakrabban megtekintett kérdések: