Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2014. január 14., kedd

341. Fel lehet-e dolgozni valaha a feldolgozhatatlant

Kedves Karolina!
36 éves férfi vagyok, 4 hónappal ezelőtt elvesztettem azt a nőt aki a mindent jelentette nekem. Katikámnál 28 évesen rákot diagnosztizáltak, 1 évig harcolt, harcoltunk sajnos mindhiába. 7 évig éltünk együtt, már a kapcsolat elején éreztem, hogy ő az az ember akivel le akarom élni az életem. Ő volt a másik felem, a lelki társam ő volt nekem a minden. A csodálatos èlmények mellett a kapcsolatunknak két gyönyörű szép gyermek is a gyümölcse lett. Kislányom 5 éves kisfiam 20 hónapos. Egyedül maradtam velük és az elvesztése feletti feldolgozatlan fájdalom mellett, a gyermekek iránti felelősség is megnövekedett. Úgy érzem, hogy egy kicsit én is meghaltam akkor 4 hónappal ezelőtt. Egy dologban vagyok biztos, hogy a gyermekeimet tisztességben, szeretetben felneveljem. Mosolygok rájuk játszok velük és megadok mindent nekik amit csak tudok, de hazudni nem lehet nekik, sokszor èszreveszik hogy szomorú vagyok, sajnos néha azt is látják ha sírok. A kérdésem az lenne, fel lehet-e dolgozni valaha a feldolgozhatatlant, és mit tegyek, hogy a gyermekeim ne érezzék ezt a rettenetes fájdalmat bennem, hiszen az ő lelkiviláguk még annyira sérülékeny és ettől őket meg akarom óvni. Válaszát előre is köszönöm.
István


Kedves István!
Fogadja részvétemet! Azt kérdezi: fel lehet-e ezt dolgozni. Egy kicsit elmorfondíroztam, mit értünk vajon feldolgozás alatt, gyakran használjuk könnyedén ezt a szót... Ha azt értük, olyan lesz a végén, mintha 'mi sem történt volna, hogy nem lesz semmi hiány, akkor az őszinte válaszom az, hogy valószínűleg nem. Ezért én másképp fogalmaznék: meg lehet tanulni a hiánnyal együtt élni (Önnek és a gyerekeknek is), úgy, hogy az elviselhető legyen, sőt, úgy, hogy a hiánnyal együtt is teljesnek érezzék az életet, boldogok legyenek. Sajnos ez nem gyors, és nem fájdalommentes folyamat, de ezt úgyis tudja.

Amit a gyerekeiért tehet, hogy őszinte. Persze, nem azt értem ez alatt, hogy zúdítsa rájuk az érzelmeit, de azt igen, hogy nem kell eljátszania, hogy nem gyászol. A gyerekek mindenképp átélik, megérzik a lelkiállapotát, de ha a szavak szintén ezeket tagadja, az bizonytalanságot, szorongást ébreszt bennük. Lehessen beszélni a gyászról, az anyjukról - ezt a kicsire is értem a jövővel kapcsolatban, de egyszerű szavakkal már a jelenre is. Ha elsírja magát, és csodálkozva néz a kicsi, mondhatja, hogy apa most szomorú, mert hiányzik neki anya. A mondatot talán nem érti teljesen, de azt igen, hogy mondott valamit, ami hiteles magyarázat. Legyen kint kép az anyáról, kerüljön szóba, amikor úgy adódik.

És ami a kicsit távolabbi jövőre nézve fontos: talán még nem gondol semmilyen örömre, hiszen annyira a közelmúltban ment el a felesége. De később gondoljon rá, hogy akkor tud adni, ha Ön is töltekezik.A felelősség ne térítse el attól, hogy néha lepasszolja a gyerekeket, és nemcsak egyéb kötelességek kedvéért, hanem saját maga miatt, hogy kikapcsolódjon, élményekhez jusson. Ha igazán jót akar a gyerekeknek, merjen majd néha "önző" lenni. Ezt raktározza el, és jusson eszébe, ha itt lesz az ideje!

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

Leggyakrabban megtekintett kérdések: