334. Kamaszlányom azt állítja több rossz van az életében, mint jó

Kedves Karolina!

A segítségét szeretném kérni 8.-os kamaszlányommal kapcsolatosan.Előzményként leírom, hogy nagyon vártuk, normál időre született, nem volt semmi probléma a szülésnél, mégis lassan indult be a mozgásfejlődése, jártunk tornára, úszásra. Később jött a szobatisztaság kérdése, ami 2 évünkbe telt 3-tól 5 éves koráig,mert sokáig inkább visszatartotta. Ebben az időben szakember segítségét is igénybe vettük. Értelmileg szépen fejlődött, mindig nagyon szerette a könyveket, az óvodában inkább "jó" kislány volt, de senki nem mondta, hogy gond lenne vele. 

Aztán jött az általános iskola alsó tagozata, ami csupa jót hozott neki. Sikerei voltak a tanulásban, kis barátai is voltak, emellett járt táncolni, furulyázni. Ami ebben az időszakban még megvolt nála, az az ujjszopás. Aztán eljött a felső tagozat, ahol minden megváltozott. Kitalálta, hogy ő nem jár tovább táncra, mert nem érzi ott jól magát.Én is láttam, hogy nehezen alkalmazkodik idegen környezetben. Később a legjobb barátnője elpártolt tőle az osztályban, és egy másik visszahúzódóbb kislánnyal barátkozik most. Egy darabig szekálták is, mert esetlen volt, gyerekesebben gondolkodott. 

Az évek folyamán nagyon hullámzó volt a hangulata, úgy érezte nem értik meg a többiek, zárkózottabbá vált. Most nyolcadikra pedig már azt mondja, hogy több rossz van az életében, mint jó, különállónak érzi magát a kortársaitól, és nincs is miért élni. Iskolán kívül van egy nagyon jó barátnője, akivel már kiskoruk óta ismerik egymást, vele érti meg legjobban magát. Mióta ilyen zárkózott lett, hiába biztattam, hogy járjon zeneiskolába, táncolni. Látom fél az újabb kudarcoktól. Nehezen alkalmazkodik új dolgokhoz, fél tőle. 

Kérem írja meg, Ön mit tanácsol, hogy lehetne őt kimozdítani ebből a helyzetből. Előre is köszönöm a válaszát.

Adél

Kedves Adél!

Amit leír, annak más-más súlya lehet attól függően, hogy összességében tud-e örülni bizonyos dolgoknak a lánya. A kijelentés: "nincs miért élni" általános hangulatot jelez, vagy csak múló mélypontokat, amik között az alaphangulat azért jobb? Kamaszkorban természetesek a hangulatingadozások, az is belefér, hogy a gyermek zárkózottabb lesz, és megnyugtató, hogy azért most is van egy-két barátja, akivel, mint írja, jól megértik egymást. Ez fontos! Azonban, ha alapvetően a lehangoltság és örömtelenség jellemzi a lelkiállapotát, akkor mindenképp érdemes lenne pszichológiai segítséget igénybe venni. Nagyon ajánlanám, hogy keressenek a korosztályának megfelelő pszichodrámát, ami éppen a társas életben kicsit kevésbé taplraesetteknek sokat adhat. Én inkább ilyenfajta, azaz nem teljesítményorientált tevékenységekre helyezném a hangsúlyt, mintsem a különórák folytatására. Persze, kell sikerélmény is, de ha lánya eleve szorong, valószínűleg ezek a tevékenységek is inkább stresszt jelentenek most számára, mint örömet. Később, ha lelkileg helyre rázódik, talán újra kedvet kap hozzájuk. Az is fontos, hogy otthon mit közvetítenek felé. Nagy segítség, ha eltalálja a megfelelő középutat, amiben komolyan veszi lánya érzelmeit, nem bagatellizálja, ugyanakkor nem is ijed meg tőlük, nem tekinti úgy, hogy baj van vele. Ha a szülő úgy tekint gyermekére, mint akivel valami baj van, a gyerek is így fogja magát látni. Nincs baj, csak egy érzékeny kamaszlánya van, aki egy kis segítségre, biztatásra szorul, és legfőképp elfogadásra, hogy úgy jó, ahogy van.

Felmerült bennem, vajon mennyire kezelik nagylányként ezt a kamaszt, nem lehet-e, hogy ha nem is szándékosan, de egy kicsit a korához képest gyerekként bánnak vele? Az is lehet oka, hogy elbizonytalanodik egy fiatal, ha azt látja a szülein, megijedtek a kamaszodásától, a nővé válásától, nem engedik el könnyen. Nem tudom, ez-e a helyzet, de mindenképp érdemes őszintén megkérdezni ezt magától.

Összességében tehát elfogadás és elengedés a kulcsszó, úgy gondolom, támogassák a lányt, de csak néhány lépés távolságból, úgy mint kamaszt, ne mint gyereket.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina