324. Hogyan adjak önbizalmat annak akinek nincs?

Kedves Karolina!

Hogyan adjak önbizalmat annak akinek nincs?
Konkrétan a páromról van szó. Már 30 éves és nincs önbizalma. Elmondása alapján tudom, hogy nem volt éppen felhőtlen a gyerekkora és sokszor nem élhetett igazi gyerekként. Mindig azt hallotta, hogy ő mire nem képes és mit nem tud megtenni. Ami a legrosszabb, hogy ezt a saját Édesanyjától kapta meg. Aki úgy nyilatkozott nekem nem olyan túl régen, hogy örülhet, hogy csak ennyire stikkes a fia...

Én úgy látom, hogy nagyon intelligens és céltudatos, amit a csekélyke önbizalma nagyon hamar le is tör és gyorsan jut el a meg tudom tenni és képes vagyok rá álláspontról az ez nekem úgy sem fog sikerülni stádiumig.

Nekem nem okoz gondot, hogy édesapjának mentális problémái vannak, mert a Párom ezt gyógyszerek nélkül, nagy odafigyeléssel legyűrte magában. Mentálisan és pszichésen is erős, de a belenevelt gátakon nem képes fölülemelkedni. Sokszor beszélgetünk a gyerekkorunkról és arról, hogy min is mentünk át és sajnos neki nem igazán volt gyermekkora. Nem mesélt neki senki, nem mondták neki, hogy ügyes vagy, hogy ez az, csak így tovább, megy ez neked....

Amikor a tanulásról van szó a mai napig megkérdezi tőle az anyja, hogy azt meg minek, meg úgy sem megy az neked...

Ön szerint ezeken a dolgokon hogyan tudna túl lépni, hogy egy stabil és lelkileg is rendezett életet tudjunk élni, amit nagyon, de nagyon szeretnénk?
Rita

Kedves Rita!

Sok minden kiderül leveléből, de egy dolgot homály fed: Önnek mi a problémája? Önnek. Utolsó soraiból kiderül, hogy érez valami megakadást kapcsolatukban, amit párja gyermekkorával és önbizalomhiányával köt össze, de nem fogalmazza meg saját érzésként, problémaként. Arról ír, párjának van gondja, az Öné legfeljebb az, hogyan segíthetne neki, de mégis Ön ír, tehát valamilyen módon Ön szeretne segítséget.

Hogy a megfogalmazott kérdéssel foglalkozzak: párként a puszta létével, azzal tud segíteni, hogy nem szerencsétlennek, hanem erősnek és értékesnek látja őt. Jó, ha dicséri, de nem anyáskodó, kifundált módon. Ne akarja megmenteni, segíteni neki, ne akarjon pár helyett pótanya vagy pszichológus lenni, mert Ön "csak" (és hangsúlyozom az idézőjelet!) egy jó pár tud lenni: akkor ad a legtöbbet, ha a helyén van. Ezt azért is írom, mert párkapcsolatban könnyen előfordulhat, hogy az egyik embert csak a jó szándék vezeti, valóban szeretetből akar a másiknak segíteni, de a másik megérezvén ezt a segítő szándékot "lenyomva" érzi magát, azaz még kisebbnek. Azért, mert a segítő-segített viszony aszimmetrikus, a párkapcsolat (legalábbis nagyjából) szimmetrikus. Olyan érzést kelthet a segítési szándék, hogy "én rendben vagyok, téged viszont támogatni kell". még akkor is, ha a megfogalmazott szavak épp az ellenkezőjéről szólnak. Arról, hogy "erős, ügyes, stb. vagy". De ha ezt úgy mondja, hogy fel akarja emelni a másikat, akkor abban benne van az üzenet, hogy maga felül van, és azt a hatalmat tulajdonítja magának, hogy Ön az, aki olyan helyzetben van, hogy emelhet. Ez a gondolatom az első mondatáról is: "Hogyan adjak önbizalmat annak, akinek nincs?" Sehogy. Ez nem áll hatalmában. Nem kell megmenteni a párját, csak bízzon benne, hogy ő maga tudja viselni élete terheit, amiben természetesen nagy támaszt és értéket jelent egy jó párkapcsolat. Ha a párja tudja, hogy Ön értékeli őt, felnéz rá, megbízik benne, azzal sokat ad neki, és persze a kapcsolat is épül. Amit még adhat, hogy elviseli ezt a tulajdonságot (mármint az önbizalomhiányt). Amikor eljut a párja oda, hogy "úgysem tudom megcsinálni", ne legyen türelmetlen, türelmetlenül segíteni se akarjon neki. Legyen vele ott érzelmileg, elfogadva, hogy igen, neki ilyen érzései vannak. Azaz érezzen együtt, ami persze nem egyetértést jelent a kínzó gondolattal, tehát természetesen kifejezheti, hogy maga bízik benne.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina