296. Feleségem nem hitte el, hogy meleg vagyok

Kedves Karolina!

Úgy érzem végképp nem tudok meggyürkőzni a melegségemmel, amit nem titkolok,mégis patthelyzetben vagyok.

A történet:

15 évesen tudtam meg magamról,hogy meleg vagyok, de semmi nem történt szexuálisan. 16 évesen elvesztettem édesapámat, nem mertem anyám előtt felvállalni a helyzetet, aki ma már tudja, és nem vet meg mégis furcsa a helyzet.

Fiatalon megtagadva azt ami vagyok megnősültem, született a házasságomból 2 gyermek, a feleségem ( életem más nő sose volt )egy csinos normális nő, akit szeretek és mindig szeretni fogok. De hosszú évvekel ezelőtt megroppant a házasságom, én akkor lefeküdtem egy férfival.....Majd két komoly kapcsolatom alakult ki a házasságom mellett. Az egyik kapcsolattal együtt éltem több éven keresztül. Ő más városba lakott,hozzá költöztem, nős volt ő is az ő családja is egy másik városba élt. Mindketten gondoskodtunk a családunkról,haza jártunk látogatóba, és olykor a családjaink hozzánk egyszerre....Vagyis ismerték egymást. Sőt....

Szóval évek múltán kértem a barátom, hogy vállaljuk fel egymást a családjaink előtt, nem ment bele,így vége lett a kapcsolatunknak.Szét költöztünk.Én be jelentettem a válást, de feleségem nem hitte el a melegségemet. Így a mai napig nem váltunk el, de nem tudom őt boldoggá tenni, hisz évek óta nincs köztünk szexuálisan semmi...Én az új városba vettem lakást,most a feleségem is velem lakik. Sokszor veszekszünk. Anyám, és férje időközben betegek lettek napi szinten gondoskodom róluk, ebben a városban vettem nekik is lakást. 

Így bele estem abba a kelepcébe, hogy megint mindenki körülöttem van a családom, ami nem baj, illetve csak annyira, hogy a saját boldogságom nem találom. Mindenkin segíteni akarok, és segítek is, senkit nem akarok bántani, azzal ami vagyok, higgye el nem vagyok rossz ember, de úgy érzem pont ezért nem tudok lépni a saját életembe.

Jól érzem? Mit változtassak? Lehet,hogy kemény depresszióba szenvedek, önmarcangolással hova vezet ez az életem?
Tudna nekem tanácsot adni?

Köszönöm...


Kedves Levélíró!

Összegzem: felesége nem hitte el, hogy meleg, ezért nem váltak el, sőt, hosszú különélés után újra összeköltöztek. Miközben volt egy időszak, mikor együtt élt egy férfivel, és rendszeresen meglátogatta Önt a családja. Higgye el, a felesége lelke mélyén pontosan tudja, hogy meleg, de mintha valamiért visszaléptek volna az időben, és cinkosságot vállaltak volna egymással, hogy valamiképp eltüntetik ezt a tényt. Ebben Ön is részt vett, hiszen, ha el akart volna válni, elvált volna, függetlenül attól, mit gondol a felesége.

Azt gondolom, nem szabad a család iránti felelősséget összekeverni saját maga megtagadásával. A két gyermek iránt felelős marad, függetlenül a szexuális orientációtól, de nem kell eljátszani a házasságot ahhoz, hogy gondoskodjon róluk, ami alatt nemcsak anyagi gondoskodást értek, hanem legfőképp azt, hogy apaként ott legyen az életükben. Még ha most sokféle szorongás meg is bénítja Önöket, hosszútávon mindenkinek az őszinteség az érdeke. Legfőképp Önnek, de a gyermekeknek és feleségének is. Rengeteg energiát igényel színházban élni.

Leveléből számomra nem derül ki, mi a fő oka annak, hogy belement az újbóli összeköltözésbe. A meleg élet folytatásától, újbóli párkereséstől, önfelvállalástól fél? Vagy attól, megromlik a gyerekekkel a kapcsolat? Vagy a feleséget nem akarja cserbenhagyni? Először rá kellene jönni, mi az, ami az Ön számára leginkább ijesztő abban az életben, amire lelke mélyén vágyna, és akkor lehet elkezdeni foglalkozni vele, megoldást keresve.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

295. Úgy érzem sehogy sem vagyok boldog

Lassan 30 leszek és még mindig nem vagyok se férjnél, és gyerekem sincsen.Ez engem nagyon bánt, úgy érzem semmit nem tudtam megvalósítani az életemben. Évek óta párkapcsolatban élek, de a párom még mindig nem akar hallani a család alapításról. Nem tudom mit tegyek. Néha ki akarok lépni, de szeretem őt és valószínűleg ő is engem, csak ő még nem érett, viszont nekem meg ketyeg az órám. Nem tudom mit tegyek. Úgy érzem sehogy nem vagyok boldog. A barátaim is legtöbben már családosak, vagy távol élnek tőlem, a családom elég széthullott. Nincs egy biztos pont az életemben. Úgy gondoltam, hogy ennyi idős koromra már rég gyermekeim lesznek, közben meg már mindenkinek van gyerek aki nem akart,annak is csak nekem nem. Igazából teljesen elkeserít ez a dolog. Úgy érzem én csak dolgozok, meg igyekszek megfelelni mindenkinek,de teljesen felesleges.nem vagyok elégedett magammal. Tudom hogy nekem kell változtatnom, de nem tudom mit tehetnék. Félek ha kilépek a kapcsolatból akkor végképp minden esély elszalad h valaha is családom legyen. És amúgy is magányosnak érzem magam. Nem tudom a párom hogyan vehetném rá, hogy ő is akarjon családot . Vagy nem tudom hogyan érezzem jobban magam. Próbálok többet lenni barátokkal, tanulok, edzek,dolgozok mégis ürességet és elkeseredést érzek. Köszönöm ha tud segíteni!


Kedves Levélíró!

Egy biztos: nem a gyerek fogja megoldani a helyzetét.

Vajon kicsit korábban, mikor a gyermek-kérdést nem érezte még aktuálisnak, teljesen jól volt a bőrében, és most is csak ez az egy hiányzik hozzá? Az a sejtésem, előbb volt egy homályos érzés, hogy valami nem stimmel, nem jó, aztán következett, hogy elkezdte keresni az objektív okát, és belekezdett abba, hogy összehasonlítsa magát másokkal. Arra jutott, ők ilyen-olyan szempontból előrébb tartanak, mint Ön, tehát ez a felelős a rossz közérzetért.

Inkább irányítanám a figyelmét arra, mi az, ami már létező dolog az életében, és azzal mennyire elégedett: mennyire elégedett az emberi kapcsolataival, különösen a párkapcsolatával? Ha a gyermeket félretesszük, amúgy vannak-e közös céljaik, jól egymásra vannak-e hangolódva? A munkájában jól érzi magát?

Azt gondolom, ha a jelenlegi dolgok boldogsággal töltenék el, tudna kellemes izgalommal elébe nézni a későbbi gyermekvállalásnak, és nem tenné tönkre a hangulatát, hogy ez még nem valósult meg. Nekem az az érzésem, valami hiány bepótolását várja ettől a változástól: azt, hogy a mostani problémákat elsöpri a gyermek, és hoz helyette egy boldog, felhőtlen családi életet. Csakhogy a gyermek boldogtalan szülőt nem tud boldoggá tenni, fordítva: eleve boldog szülő képes vidám, harmonikus légkört biztosítani a gyermeknek.

Azt javaslom tehát, hogy mindenképp a jelenlegi élethelyzetében keresse a megoldást, először annak elemeit vegye górcső alá. Biztosan van olyan változtatás, ami miatt itt és most jobban érezné magát. Ha nem sikerül egyedül megtalálni, pszichológus segítségét kérje, és együtt keressék meg, vajon mi az, amin változtatni kellene.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

294. Egymásra feküdtünk és úgy csináltuk mint a felnőttek

Kedves Karolina!

Van egy öcsém! Kicsit több mint 5 év a korkülönbség köztünk. 2-3 éves lehetett, én pedig 7-8 éves nem emlékszem pontosan. Annyi maradt meg bennem a cselekményből, hogy a kisszobába játszottunk papás mamást. Gondolom ezt a legtöbb gyermek eljátssza. Ruhástól egymásra feküdtünk és úgy csináltuk mint a felnőttek, énnekem orgazmusom is volt, gondolom a dörzsölés hatására. Ez egyszer történt meg és soha többet, igazából nem is emlékeztem rá, vagy nem tartottam fontosnak, úgy 19 éves lehettem, amikor eszembe villant, hogy mit tettem és ezért azóta elítélem magam, nem tud erről senki az öcsém se emlékszik rá, finoman puhatolóztam, de biztos vagyok, hogy nem emlékszik, hiszen nagyon kicsi volt még. Azóta, hogy bennem tudatosult, hogy mit is 'tettem' megváltozott a viszonyunk. Továbbra is ugyanúgy szeretem őt mint a testvéremet, de a testi érintéstől mint például az ölelés, vagy egy érintés, ami testvéreknél megszokott nálam visszatetszést kelt. Nem tudom mit kellene tennem, elítélendő az ahogy viselkedtem, vagy gyerek voltam még és azt sem tudtam mit teszek igazából, nem tudom. Próbálja meg helyrehozni a kapcsolatot? Az biztos, hogy nem szeretnék a történtekről beszélni a családban senkivel, mert szégyellem, hogy ilyet tettem, még akkor is, ha akkor igazából nem voltam tudatában annak, hogy mi is az amit csinálok. Kérem adjon tanácsot, hogy mit kellene tennem, hogyan tudnám ezt rendbe tenni magamban? Továbbra is hibáztathatom magam, vagy forduljak orvoshoz ezzel, vagy beszéljek róla az öcsémmel? (Igazából ezt nem tartom jó ötletnek, mert félek, hogyha megtudja, akkor a végén megutál ezért, vagy megvet.)
Kérem segítsen, válaszát előre is köszönöm.

Kedves Emma!
Azon gondolkodtam, most vajon hány éves: azt írja, 19 évesen kezdte zavarni az emlék, de vajon évek óta foglalkoztatja ez? Jó volna rájönni, miért éppen akkor jutott eszébe, és mitől kapott utólag jelentőséget ez a történet. Történt valami abban az időben, 19 évesen?

Ami magát az emléket illeti, néhány mondatából kiderül, hogy valójában tudja, nem követett el semmilyen hibát (pláne bűnt), de nem tudja, elhiheti-e tényleg. Gondolom, éppen ezért kérdezett meg engem, hogy megerősítést kapjon. És valóban, csak megerősíteni tudom, hogy minden gyerek játszik hasonlót, óvodáskor táján intenzívvé válik a szexuális kíváncsiság, ami alábbhagyhat iskolás korra, de persze ez nem jelenti, hogy megszűnik. A normális fejlődés része, hogy bizonyos játékokban megjelenik ez, és nagyon gyakran közeli hozzátartozó gyerekekkel (testvérrel, unokatestvérrel), egyszerűen azért, mert ők vannak ott, velük lehet játszani. Ez egészen másról szól, mint a felnőtt szexualitás, amiben az ember figyelembe veszi a másikhoz fűződő kapcsolatot, az összes társadalmi normát, ami a nemiségre vonatkozik, és hogy a szex (vagy a hiánya) hogyan fog hatni a kapcsolatra, mik lesznek a következmények.

Én sem tartom jó ötletnek, hogy beszéljen erről neki, mert ő ezzel nem tudna mit kezdeni (nem is kell, hogy kezdjen). A gyerekkori élménye inkább a felfedezésről szól, legfőképp saját teste felfedezéséről, mint az öccsével való kapcsolatról.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

293. Nem bírja az ünnepeket, ezért iszik

Kedves Karolina. 
Férjemmel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. 35éve vagyunk házasok. Megismerkedéssünkor egyáltalán nem ivott,talán ezért is lettem szerelmes bele.Ugyanis mindkettőnknek édesapja ivott, amit én nagyon megutáltam. Katonaság után megkóstolta azóta iszik. Mikor többet mikor kevesebbet. A hangulata is változó. Van amikor csendben van van amikor drasztikusabb. Van hogy 1 hónapig nem iszik semmit. Amúgy józanon mindent meg lehet vele beszélni,nevetgélni. Ami nagyon bánt,hogy bármilyen ünnep következik, szülinap, házassági évforduló húsvét, karácsony,szilveszter nem bírja az ünnepeket és iszik. Miért van ez. Nagyon szomorú vagyok amúgy nagyon jó ember lenne.Szereti a családját semmi oka nem lenne velünk szemben az italozásnak. Normális átlagemberként élünk,szép unokáink vannak és szereti is őket.Dolgozik, fizetést hazaadja.Mi lehet az oka az ivásnak, és hogyan tudnék rajta segíteni. Várom válaszát Üdv.Katalin

Kedves Katalin!
Eszméletvesztésig iszik, vagy néhány pohárral, és kicsit becsíp? Utóbbi nem betegség, és a legtöbb ember csinálja. Teljesen megértem, hogy Ön erre fokozottan érzékeny, és azt remélte, mivel férjének is hasonló a családi háttere, ő is hasonlóan érez majd ezzel kapcsolatban. Most bizonyára csalódott, hogy nem így van, és nem maradt távol az Önök otthonától sem az ital. A szaga, a látvány bizonyára szomorú emlékeket ébreszt. Ennek ellenére azt javaslom, ne férje ivására próbáljon hatással lenni, mert ez csak feszültség forrása lesz, és ha valamilyen hatást kelt, az éppen ellenkező lesz, mint amit elérni szeretne. Inkább Önben, belül kell helyre tenni ezt a kérdést, elválasztva férje ünnepkor való italozását az édesapjához kapcsolódó szomorú emlékektől. Feltételezem, ő nem csak ünnepekkor ivott... A két ember, a két élethelyzet nem azonos, Önnek van dolga vele, hogy megtanulja szétválasztani saját magában is.


Üdvözlettel:
Cziglán Karolina