Most 30 éves vagyok. Ez év márciusában elegem lett, abbahagytam mindent, sportolni kezdtem, emberek közé jártam. Április végén már egész jól éreztem magam (a körülményekhez képest), egyre jobban élveztem az életet. A hónap végén megint elszívtam egy füves cigit. Másnap reggel összeomlott minden, ami azóta is tart. Végképp nem tudok koncentrálni, lassú a gondolkodásom, alap dolgokra nem emlékszem, nincsenek érzéseim, nem sírok, nincs bűntudatom, nem érdekel senki és semmi. Mindenkivel megszakadt a kapcsolatom, akivel azelőtt napi szinten kommunikáltam (még a füves éveim alatt is). Nem hívom, nem keresem őket, és már ők sem engem. És a legszörnyűbb, hogy nem is érzem a hiányukat. Ha alkoholt fogyasztok, 2 korty után már végképp nem fog az agyam. Nem tudom, ki vagyok, nem látom a jövőt, és napról napra több emlék tűnik el a fejemből. Ha emberek közé megyek (nagyon ritkán), egyik pillanatban hiperaktív vagyok, túl sokat beszélek, nevetek, aztán úgy érzem, mintha egy idegen ember lennék, akit külső szemmel figyelek én is. Voltam pszichiáternél, kaptam gyógyszert, amit azóta is szedek, de azt tapasztalom, hogy a gyógyszerek miatt még kevésbé tudok reálisan gondolkodni.
Nem tudom magamnak megbocsájtani, hogy ezt tettem magammal. Fura ember voltam, de az emberek elfogadtak, normális életet éltem, most meg itt tartok. Nincsenek öngyilkos gondolataim, de félek, hogy egyszer bekattanok, és ilyesmire vetemedek.
Ön szerint változhat még ez az állapot? Ha ezek után teljes absztinenciát tartok, és megpróbálom rendbe tenni a személyiségszerkezetemet (szakember segítségével), visszatérnek még valaha az érzéseim? Nem szeretném a hátralevő életemet robotként leélni. Nem beszélve arról, hogy 30 éves koromra olyan állapotban vagyok fizikailag mint egy 80 éves ember…
Köszönöm. Zoltán
Kedves Zoltán!
Levelét olvasva egyetlen szó villog előttem: közösség. Közösség alatt olyan támogató közeget értek, akik hasonlón mentek át, mint Ön. Biztos van valami oka, ha eddig nem keresett meg ilyen, de javaslom, bírálja felül ezt az okot, bármi is legyen az, mert enélkül, ha nem is szívesen írom, hogy nem megy, de sokkal nehezebb lesz megőrizni a változást, és megtalálnia magát "új" életében. Sokat megtett, nagy dolog a saját elhatározás és a szakember segítsége is jó, de az a tapasztalat, függőség esetén rengeteget tud segíteni a sorstársak közössége. Éppen azokra a kérdésekre tud választ adni, amik most Önt foglalkoztatják. (Hogyan tegye helyre azokat az éveket, amikről ma úgy látja, elvesztegette? Mikor jön vissza az örömérzet?) Egészen más, ha erre elméleti választ kap egy szakembertől (bár az is lehet segítség), és más, ha ott áll Maga előtt valaki, aki túljutott ezen a fázison, és élő példája annak, hogy van tovább utána is.
Amit tudok ajánlani, az például a Megálló csoport és a Magadért Alapítvány, de nézzen szét, biztosan vannak még mások is.
Üdvözlettel:
Cziglán Karolina
