288. Még sohasem volt barátnőm

Kedves Karolina!

Nekem egyszerűen egy olyan kérdésem volna, hogy hogyan kellene ismerkedni? Lehet, hogy furcsa, de 22 éves vagyok és még nem volt barátnőm, csak általános iskolás koromban, első és második osztályban. Általános végén közbejöttek bizonyos dolgok, amik miatt gyakran idegeskedtem, valamint gimiben voltak bizonyos lány osztálytársak, akik egyszerűen valamilyen érthetetlen oknál fogva nem hagytak békén. 

Talán ettől teljesen függetlenül, talán emiatt, de nem is folytattam ezalatt az évek alatt semmiféle ismerkedést. Legalábbis nőkkel nem, vagy ha beszélgettem is, de nem akartam tőlük semmit.
Miután egy 5 hónapon át tartó online beszélgetés után kiderült, hogy egy nő átvert, mindenfélét mondott, amik feltehetőleg nem voltak igazak, ezután elhatároztam, hogy ismerkedni fogok. De azt vettem észre, hogy egyáltalán nem tudom, hogy kezdjem el.

Facebookon és egyéb online oldalakon próbáltam eleinte, de a nők 90%-a vissza sem ír, szinte mintha valami idiótának tekintenének, hogy mit akarok én tőlük. Akik mégis visszaírtak, egy idő után egyszerűen nem foglalkoztak a válaszadással. 

És bár talán találkozhatok majd valamelyikkel, de nem tudom igazából, hogy mit mondhatnék neki. Úgy érzem, hogy semmilyen közös témám nincs a nőkkel. 

Esküszöm, hogy néha olyan, mintha valójában semlegesek lennének a nők számomra. És mintha csak a korom előrehaladtával valamilyen teljesítendő feladatnak érezném azt, hogy megismerkedjek valakivel, h ne legyen ciki. És inkább csak kíváncsiságot érzek, mint bármilyen vonzalmat.
Kétszer sikerült 2-3 hónap alatt két vadidegen lányt megszólítanom ismerkedési szándékkal, az egyiket gyakorlatilag hirtelen otthagytam, mert nem utasított el egyből, a másik pedig mintha nem értené, h mit akarok, csak "aha"-kat válaszolt arra, hogy én voltam az, aki írt neki Facebookon.
És hát nyomoztam is a témával kapcsolatban, állítólag a nők megijednének, ha hirtelen odamennék hozzájuk. 

Tehát a Facebookos és egyéb online ismerkedés általában idő előtt "meghal", a személyes pedig eleve mintha kudarc volna. Bulizni viszont egyáltalán nem járok, mert azt a fajta zenét és közeget én nem kedvelem.


Kedves Levélíró!

Vannak bizonyos ellentmondásos pontok a levélben, ami megnehezíti számomra, hogy olyan választ adjak, ami valóban segítség lehet az Ön számára. Ám bizonyára ez sem véletlen, lehet, hogy Önön belül vannak ezek az ellentmondások, és éppen ez fogja vissza.

Tulajdonképpen az a legfőbb kérdés bennem, hogy egyáltalán szeretne-e ismerkedni, vágyik-e valamilyen kapcsolatra? Egy helyen azt írja, talán nem, csak ciki, ha valakinek nincs párja, ugyanakkor az 5 hónapig tartó levelezést kellett, hogy más is motiválja, mint a cikiség elkerülése, nem beszélve a többi energiabefektetésről, melyek szintén arra utalnak, hogy többről van szó, mint hogy tudja: ilyen életkorban sokaknak van barátnője.

És ha már elindul az ismerkedés, vajon mi állítja le azt? Azt írja, hirtelen otthagyta, aki nyitott lett volna ismerkedni. Miért? Azt is írja, nem hiszi, közös témája lehet egy nővel, ugyanakkor van Önben kíváncsiság, tehát ezek szerint mégis van, amiről szívesen beszélgetne.

Ha nem a szavaiból, hanem a tetteiből következtetek, azt gondolom, nagyon is vágyik egy kapcsolatra, de valamiért tart tőle, mintha a nők marslakók lennének, akivel az ember nem tudja, egyáltalán tud-e majd kommunikálni, ha odakerül a sor. Azokhoz az ismerkedési formákhoz, amiket felsorolt, nagy szerencse is kell, mert nem feltétlenül veszi jó néven az ember az utcán vagy facebookon való ismerkedést (persze, ez is alakulhat jól). Amit könnyebbnek gondolok, az vagy valamilyen közösségben, például baráti társaságban való ismerkedés, ahol tét nélkül lehet elkezdeni, azaz természetes módon beszélgetnek egymással az emberek, és csak később fordul át valami komolyabbá, vagy az internetes társkeresés, ahol -szemben a facebookkal- ismerkedési szándékkal vannak fenn.

Ami a technikai kérdéseknél fontosabb, az az, hogy Önt mi fogja vissza, mitől tart valójában? A legnagyobb segítség az lenne, ha erre jönne rá, és akkor akár bárhol ismerkedhetne utána. Ha az emberben megvan a nyitottság, adja magát az alkalom is.

Üdvözlettel:
Cziglán Karolina

287. Teljesen kifordultam magamból

Üdv!
Az életem teljesen megváltozott! Más irányba megy ahogy én azt nem terveztem! Teljesen kifordultam magamból! Helytelen dolgokat teszek! Változást szeretnék! Teljes változást! Hogy kezdjem újra? Mi az első lépés? Hogy hagyjam el a mostani életformám?

Kedves Levélíró!

Az már önmagában nagy dolog, ha az ember kimondja, szeretne változni. (Nem pedig másoktól várja, hogy változzanak.) Hogy mi az első lépés: annak ellenére, hogy nem tudom, milyen témában szeretne változni, meglepő módon mindenképp ugyanazt javasolnám elsőnek: vegye át, mi az, amivel most elégedett az életében, önmagában, legyenek ezek bármilyen apróságok is. Például a változás szándéka, az az iránti lelkesedés is lehet ilyen. Vagy bármilyen apróság, amit jól csinál, amilyen helyzetben elégedett magával. Biztosan van ilyen, még akkor is, ha sok mindenben változna. Ezek szem előtt tartása fontos, mert éppen ebből tud táplálkozni, erőt meríteni. Ha valamit ki tud jelölni, amiben már most elfogadja, szereti magát, akkor már "csak" az a feladat, hogy ezt bővítse. Persze, ez többéves, sőt, tulajdonképpen egész életre szóló program.

Bármiről is legyen szó, sok sikert kívánok ehhez az úthoz!
Cz. K.

286. Nem a szívemnek van baja

Kedves Karolina!

Olyan problémámmal fordulnék önhöz, hogy 21éves vagyok és 2éve szenvedek állandó szorongással, szívem fáj, mostanában nagyon gyengének és levertnek érzem magam. Mivel állandó ülő munkát végzek ezért jó lenne valami olyan dolog ami csökkenti ezt hisz a napjaim szinte egésze szorongással telik. Az egész egy volt párkapcsolat miatt kezdődött és azóta tart csak a helyzet rosszabbodott. az összes lehetséges orvosi vizsgálaton túl vagyok amik kiderítették, hogy nem a szívemnek van baja hanem idegi probléma okozza a tüneteket. A kardiológus azt mondta , hogy ez valószínűleg pánikbetegség amit gyógyszeres kezelés melletti pszichoterápiával lehet kezelni. Én gyógyszert nem igazán szeretnék szedni mert legjobb tudomásom szerint hozzászokást eredményeznek ezek a szerek viszont a tüneteim nagyon nehézzé teszik a mindennapi életet folyamatosan azon jár az agyam mikor leszek rosszul holott még életemben nem ájultam el se semmi. Kérem tanácsát esetleges olyan módszerről ami hatékony lehet ilyen esetben. Próbáltam az autogén tréninget elsajátítani, de csak feszültebb lettem amikor próbáltam relaxálni. Régen nem volt semmi ilyen problémám csak most nem tudok ezen egyszerűen túl lendülni. Segítségét és válaszát előre is köszönöm!

Kedves Levélíró!

Egyetértek a kardiológussal: (a gyógyszer mellett) a pszichoterápia a másik út. Nagyon sokféle irányzat létezik ezen belül, de nem emelnék ki egyet: mindegyik máshonnan közelít, de ha kitartóan dolgozik rajta, bármelyik hatásos lehet.

Ami az autogén tréninget illeti: nem tudom, mennyi ideig gyakorolta, de természetes, hogy az elején nem megy könnyen. Fontos, hogy akkor is folytassa a gyakorlást, ha eleinte nem a várt hatást hozza, és idővel megérik a gyümölcse.
Cz. K.

285. Nem engedte, hogy megcsókoljam

Kedves Karolina!

Nagyon különös szituációba kerültem, megismerkedtem egy hölggyel, minden jól alakult addig a pillanatig amikor is először egy ágyba kerültünk. Nem engedte, hogy megcsókoljam, ezzel még nincs semmi gond, de harmadik, negyedig alkalomnál már fura volt, ötödik alkalommal már bennem is volt egy tüske és én sem kezdeményeztem. Egy kicsit meguntam a dolgot és gondoltam megbeszélem vele. Azt hittem velem van a baj, de ekkor elmondta, hogy nem szereti az ölelést, nem szereti azt, ha hozzáérnek, sőt egyáltalán nem tud feloldódni. Közben mondta párszor, hogy szerelmes belém, hogy nem tudna nélkülem élni, és én is szeretem. Azt mondtam neki, hogy megoldjuk. Szeretnék neki/rajta segíteni. Mi lehet ennek az oka? Mi lehet a megoldás?

Kedves Levélíró!

Ezer oka lehet, de sajnos csak ő tudja megoldani (szakember segítségével), ami Önön múlik, hogy eldönti, meddig tud erre várni, illetve eleget ad-e Önnek a kapcsolat testi intimitás nélkül is ahhoz, hogy várjon.

Abból kiindulva, hogy egyáltalán "ágyba kerültek", gondolom, hogy partnerének is szándéka, hogy változzon a helyzet.

Üdvözlettel,
Cziglán Karolina

284. A rokonaink teljesen ránk vannak telepedve

Kedves Karolina!

Férjnél vagyok, három kisgyerekünk van(6 hónapos, 2 éves, 3 éves). Egy kisebb kertes házban lakunk.

Az én problémám az, hogy a rokonaink (anyós, após, keresztszülők, szülők) teljesen ránk vannak telepedve. Folyton nálunk vannak, azzal a címszóval,hogy én úgyis itthon vagyok a gyerekekkel, az nekem csak jó, ha mindenki mindig hozzánk jön. Pedig én már többször hangsúlyoztam mindenkinek, hogy én is szívesen elmegyek látogatóba bármelyikükhöz, de ők azt válaszolják, hogy itt a kertes ház, itt jó a gyerekeknek, itt kell lenni. Már annyira itthon érzik magukat nálunk, hogy mindig belenéznek a hűtőmbe, hogy mit főztem, megkérdezik, hogy mi volt a reggeli, az ebéd, mi lesz a vacsora. Sajnos mindig találnak valamit, ami miatt kritizáljanak engem, hogy miért nem vagyok jó anya, vagy épp jó háziasszony.

A férjem ebben mellettem áll, de valahogy nem tudjuk visszaszorítani a "nyomulós" családunkat. Amikor ezt szóba hozom, én vagyok a gonosz, aki nem szereti a vendégeket. Pedig ez nem igaz. Én szeretem a vendégeket, de csak azokat, akik 2-3 óra múlva hazamennek egy három gyerekes családtól. Kérem, segítsen, mit tegyek? Mit mondjak nekik, hogy sértődés, harag ne legyen?

Köszönettel,
Erika

Kedves Erika!

Ha konkrétan a kérdésére válaszolnék, az annyira triviális lenne, hogy azt kell hinnem, nem emiatt írt. (Például, hogy a hosszan maradni hajlamos vendégnek rögtön az elején mondjon időpontot valami hihető ürügyre hivatkozva, meddig ér rá.)

Abból kiindulva, hogy jópár embert felsorolt, aki kéretlenül a nyakára jár, feltételezem, nem ők tapintatlanok, hanem valami kommunikációs félreértés van Önök közt, tehát akaratán kívül azt sugallja, bármikor jöhetnek, bármeddig maradhatnak. Talán túl jó akar lenni, hogy egy rossz szavuk ne lehessen (sajnos így is van, mint írja), ezért félreérthető gesztusokat tesz, amivel marasztalja őket.

Hogyan ne bántsa meg őket? Úgy, hogy ne a haragját, sértettségét fejezze ki, hanem a saját igényeit, ami nem ellenük irányul. Például mikor inkább Ön menne látogatóba, a másik fél pedig a kertesház előnyeire hivatkozik, nyugodtan megmondhatja, szeretne egy kicsit kimozdulni. Az sem sértő, ha adott esetben megmondja, azért nem szeretne aznap látogatót, mert most kicsit négyesben lennének a gyerekekkel.

Ami most történik: nem képviseli az igényeit, aztán a másikra haragszik, amiért nem alkalmazkodik a ki nem mondott, el nem hangzott elvárásokhoz. Ez általában olyankor szokott megtörténni, mikor az ember maga is elbizonytalanodik, jogosak-e az igényei. Gondolja ezt át, és döntse el, mi az, amit vállalhatónak tart, és onnantól kezdve bízza a másikra, megsértődik-e. (Különben is, aki szeretne megsértődni, attól kár elvenni ezt az örömöt...)


Üdvözlettel:
Cziglán Karolina