56 éves nő vagyok, tulajdonképpen szerető család, - egy lányom van, és két unokám 5 éves, és 6 hónapos.Imádom őket, és imádom a lányom, a vejem, és a párom is. Mégis úgy érzem, hogy nincs szükség rám a családban.
Miért? - Most veszítettem el a munkámat, ami nagyon megvísel (bank-biztosítás vonalon). Most interjúkra járok, van szabadídőm. Én is meghetek velük sétalni ( a párom, a lányom a kicsi,a párom kőszobrász-restaurátor így ídőszakos a munkája is, tehát sokat van itthon. Sokat besegít a lányomnak. Vigyázz a kicsire, elviszi sétálni.
Most már ott tartunk, ha vásárolni megyünk akkor én mindig rosszat veszek le polcról, nem jól csinálom ezt-meg azt...
A lányom állandóan rámszól ...anyu enged már el a kocsit, anyu ezt nem úgy kell.
Felneveltem őt, nem volt könnyű egyedül.
A párom itthon mindent megtesz, vásárolt, gyerekre vigyázz,főz!!!
Nem találom a helyem a családomban. Eddig én voltam a családösszetartó, most úgy érzem felesleges vagyok a családban.
Mi lenne a helyes lépés, hogy ne érezzem ezt a nagyon fájó érzést.
köszönettel, egy anya, nagymama
Kedves Levélíró!
Nem érzem szavaiból a családi határok tisztaságát, azaz azt, hogy -amellett, hogy lánya, veje, unokái nagyon fontosak az Ön számára-, elsősorban párjával érezné, gondolná magát egy egységnek. Ha jól értem, mind együtt laknak, és sok időt töltenek együtt, például rendszeresek a közös séták. Ez nem szükségszerűen probléma, ám lánya ingerültsége kapcsán felmerül, vajon ő eléggé érzi-e, hogy Ön őt, férjét és gyermekeit külön egységként, családként elfogadja. Ezt sejteti, hogy rosszalló megjegyzésekkel kíséri a részvételét olyan dolgokban, amelyek általában családi események, és máshol nem feltétlenül a nagyszülők bevonásával történnek (bevásárlás, babakocsi tolása a sétán). Persze, hogy valóban ez-e a probléma, azt legjobb volna első kézből, a lányától megtudni. Az Ön szerepe igenis fontos a családban, de éppen abban áll a jelentősége, hogy segítse a fiatal kis családot, hogy ki tudják alakítani határaikat. Ez lehet fájdalmas folyamat is az Ön számára, hiszen látszólag valamiféle eltávolodást jelent lányától. Valójában inkább a kapcsolat átalakulását.
Konkrét javaslatom: egyrészt beszéljen lányával! Ne azt kérdezze, miért olyan undok magával, hanem azt, van-e valami, amit másképp szeretne, amilyen változás jól esne neki. Másik javaslatom: ne menjenek mindig a gyerekekkel, néha szervezzenek közös programot párjával, csak kettesben. Ezzel jelzi: Önök egy szűkebb egység, egy külön család. Ha ezt lányáék is érzik, csökkenni fog a feszültség.
Cz. K.
