233. A búcsú hiánya a legrosszabb

Van egy 12 éves fiam s a napokban elütötte a cicáját 1 autó. azonnal orvoshoz vittük de nem lehetett megmenteni ő kisfiam nem volt jelen az orvosnál de a cicát itthon látta hogy nagyon megsérült nyílt törés volt. A cicát eltemettük nélküle mert nem akartunk több fájdalmat neki így nem tudott elbúcsúzni tőle . A legjobb barátjának tekintette akivel mindent megosztott bánatát és örömét nagyon rosszul tettük mert ott szeretett volna lenni a temetésen megsimogatni a fejét elbúcsúzni. Nem tudom, hogy segítsek neki mert azt látom,hogy nem tudja lezárni keresi minden nap sír csak sír. Ez hétfőn történt.annyira bánom hogy így döntöttünk de nem gondoltam hogy ennyire megviseli mert már nem az első cica. Megbeszéltük hogy készítünk a kertbe egy kis cica emlékhelyet ahol virágok rajz stb lehet.megmondtam neki őszintén hogy rossz döntést hoztunk és eltemettük itthon de nem akarja tudni hová hogy ki ne ássa nem tudom mit tegyek annyira bánt a rossz döntésem már az is eszembe jutott hogy újra eltemetni de 3 nap után hát ...nem hiszem hogy jó ötlet ebbe kezdek én is már belebetegedni kérem segítsen mit tegyek hogyan segítsek feldolgozni neki . Sokat beszélgetünk róla nézegetjük a képeit de azt látom a búcsú hiánya a legrosszabb és az hogy látta a cica sérülését . köszönöm Kata

Kedves Katalin!

Az ember néha elkövet hibákat: jól tette, hogy elmondta, megbánta a "titokban" történő temetést, így kvázi bocsánatot kért. Az is jó, hogy együtt érez a fiával. Az érzelmi bevonódását azonban túlzottnak érzem, azt hiszem, az Ön erőteljes szorongása inkább elbizonytalanítja fiát, mintsem segítené. Ha Önben azt érezné, hogy bár szomorú dolog történt, de hisz abban, hogy ez feldolgozható, és hogy Maga a helyén kezeli az eseményt (nem tragédiaként, hanem természetes történésként), akkor a fia is könnyebben tudná átvenni ezt az attitűdöt. Nyilván látja az Ön őrlődését, ez nem segíti, hogy ő maga elbúcsúztassa az állatot. Az egész probléma is azzal kezdődött (a nélküle történő temetés ötlete), hogy nem hittek benne, elviseli az ezzel járó érzéseket. Értem a kímélő jó szándékot, azonban az üzenet mégsem szerencsés, valahogy úgy fordíthatnám le "nem vagy elég erős hozzá, hogy megbirkózz a helyzettel". A jövőben, ha sírni látja fiát, simogassa meg a karját, mondja azt "tudom, hogy hiányzik a cica". Ennyi elég.

Ám ha a sok sírás és a cicával való kizárólagos foglalkozás fennmarad, elgondolkodnék azon, vagy valami egész más van a fájdalom hátterében, ami a cica halála kapcsán lobbant be, tudott megjelenni. Például kérdés, hogy áll a fia a barátokkal, emberi kapcsolatokkal. Nem lehet, hogy a cica az egyetlen igazi barát? Ha így van, akkor segítségre lenne szüksége a fiának abban, hogy az emberek, a kortársai között is megtalálja a helyét. A fia kamaszodik, most jön el annak időszaka, hogy egyre fontosabbak lesznek a barátok. Jó lenne, ha ő is tudná élvezni ennek az időszaknak minden szépségét.
Cz. K.