155.

Apám 3 éve hagyta el anyámat. Ő nagyon kiborult, lefogyott, az öngyilkosságot fontolgatta. Mostanra már rendbe jöttek a dolgai, újra boldog, szerelmes. Mégis állandóan veszekszünk, mindig van valami problémája. Ahogy hazaér, azonnal keresi az okokat, hogy mibe köthetne bele. Általában a 'kamaszodásomra' fogja (16 vagyok). És folyton a szememre veti, hogy pontosan olyan vagyok mint apám. Kemény jelzőket használ rá is, rám is ilyenkor, és úgy néz rám, mintha az ellensége lennék. Már nem csak én vettem ezt észre, ezért gondoltam, megkérdezek egy szakembert is. Lehetséges, hogy azért nem tud normalizálódni a kapcsolatunk, mert apámat látja bennem, az akkor elszenvedett megaláztatást és a fájdalmat juttatom eszébe? Hogy tudat alatt, akaratlanul is engem utál, azért, amit apám te! tt? És ha igen, ezen esetleg tudnék valahogy változtatni? Ha megemlíteném neki, felháborodna, és tagadna. Előre is köszönöm a segítségét. Flóra


Kedves Flóra!

Nem tudom, lehet-e ilyesmi édesanyja viselkedése mögött, vagy egyszerűen csak Ön van kéznél, akin le lehet vezetni a feszültséget. Szomorú, de általában a legközelebbi családtagok szokták ezt a szerepet kapni, hiszen ők mindig ott vannak, és kevésbé kell tartani a bosszújuktól (mint mondjuk a főnökétől, akinek esetleg valójában szólna az indulat).

A szülők nem szokták jó néven venni, ha gyermekük értelmezni akarja őket, inkább közelítsen onnan, hogy Ön mit él meg, hogyan esik ez magának, és kérje édesanyja segítségét, hogy közösen változtassanak. Azt is elmondhatja, mennyire örül, hogy újra boldognak látja, jól fog neki esni.
BK