101.

Kedves Karolina!

19 éves vagyok, a barátommal élek, esti iskolába járok egy héten kétszer, teljesen átlagos és kényelmes az életem. Mégis, körülbelül másfél éve ágy érzem, teljesen üres vagyok és szürke körülöttem a világ. Pedig tudva tudom, hogy nincs így, de mégsem veszem észre a jó dolgokat, amiknek örülhetnék. Gyakran a mosolygás is nehezemre esik, erőfeszítésnek érzem azt, ha kommunikálnom kell másokkal, nem érzek okot arra, hogy beszélgessek, megnyíljak, enyhén antiszociális vagyok. Általában túlalszom magam, tíz óra alvás után kinyitom a szemem, de tudatalatt úgy érzem, jobb lenne visszaaludni, így sokszor 12 órát is alszom, mégis álmos vagyok ébredés után. Nincs kedvem kikelni az ágyból, sem elhúzni a függönyt, csak azért öltözöm fel, hogy sétáljak egyet a kutyával. Általában nem tudom megélni/átélni a körülöttem történő eseményeket, ahogyan szeretném. Mintha kívülről szemlélném magam, lebegnék magam körül, mint egy objektív szemlélődő. Ilyenkor gyakran a beszédemre sem tudok koncentrálni, van hogy csak pár perc után döbbenek rá, hogy nem is azt mondtam, amit szerettem-, vagy amit kellett volna. Monotonnak és borongósnak érzem a hétköznapjaim és semmi motivációt nem érzek arra, hogy változtassak, egyszerűen tál fáradt vagyok hozzá. A szexuális életem pedig, azóta az is katasztrófa. Szeretem a barátomat, és nagyon vonzónak tartom, de mégsem érzem azt a vágyat, amit kellene, és amióta ilyen a tudatállapotom, orgazmusom sincs. Szerintem drasztikusabban hangzik, mint amilyen, hiszen gyakran vannak jó napjaim is, nem tudom, mitől változnak, olyankor vidám vagyok, gyönyörűnek látom magam, és néha még energiám is van kimozdulni ide-oda, és remek beszélgetéseket folytatok másokkal, ami olyankor szórakoztat, és nem érzem úgy, mint legtöbbször, hogy fárasztó feleslegesség lenne élnem az életem.
Szeretném tudni, hogy mennyire normális az, hogy így érzem magam? Mit tudnék tenni? Nagyjából mi lehet a \"diagnózis\" -jól gondolom, hogy ez egy enyhébb depresszió? Mi lehet ennek a kiváltó oka, mikor a körülmények tényleg teljesen adottak lennének egy \"normális élethez\"?

Előre is nagyon hálás vagyok a válaszáért!

Üdv, Sarolta

Kedves Sarolta!

Amiket leír, azok valóban a depresszió tünetei (kedvetlenség, motiválatlanság, aluszékonyság, szexualitás csökkenése). Tudnia kell, hogy a szakemberek álláspontja eltérő, mi a megoldás ilyen esetben. Sokan gyógyszert írnának fel, sokan azt mondanák, a tüneteket jelként kell értelmezni, hogy valami nem úgy működik az életében – a látszat ellenére – ahogy optimális lenne, és inkább ezt érdemes megkeresni, változtatni. Ön dönti el, melyik álláspont rokonszenvesebb az Ön számára. Én az Ön helyében a pszichológust választanám a gyógyszerrel szemben, de ez nem jelenti, hogy ez az egyetlen helyes döntés.

Az „átlagos és kényelmes” életről az vetődött fel bennem, vajon van-e elég kihívás, van-e, ami kellőképp motiválja, olyan cél, ami lázba hozza? A kényelmes élet nem a legjobb biztosíték depresszió ellen, sőt.

BK