Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2010. szeptember 30., csütörtök

43.

Nem tudom, lehet-e itt szexuális kérdést is feltenni? Van egy barátnőm, már fél éve járunk. Az a gond hogy ez amolyan féloldalas kapcsolat, mert szex az nincs benne. Azt hittem azért, mert szűz lehet. Mikor megkérdeztem elmondta hogy nem az, csak sok rossz élménye volt a fiúkkal, sosem volt neki igazán jó senkivel az ágyban. Ezmiatt engem sem enged közel magához. Legyek határozottabb vagy várjak még? Tudok várni ha kell, én szeretem ezt a lányt, de a testiség is fontos nekem.

Túlzott határozottságot nem javaslok, mert az további bezárkózást okozhat. Javaslom, hogy kezdeményezzen, udvaroljon visszafogottan, lépésről lépésre, figyelve barátnője reakcióit. Valószínűleg arra van szüksége, hogy mire eljutnak a szexig, már sok jó élménye legyen magával (testi élmények is), amikre alapozva rá tudja bízni magát Önre.

42.

24 éves nő vagyok. Rászántam magam, hogy pszichológushoz fordulok. Röviden, minden kapcsolatom megszakad néhány hét, jobb esetben hónap után. Én vagyok, aki véget vetek ezeknek, egyikből sem lesz komoly kapcsolat. Muszáj rájönnöm az okára, különben félek, örömmé így fog ez menni. Nem is ebben kérem a tanácsát, hanem abban, hogy vajon férfi vagy női pszichológust válasszak? Van-e ennek jelentősége?

Egyszerű lesz a válaszom: válassza azt, akihez szívesebben megy. Szakmailag nincs jelentősége, úgy gondolom, ez a választás szubjekítv szempontok alapján dől el.

41.

A problémám a következő. Mérhetetlen nagy vágyat érzek az édességek elfogyasztására. Most már minden nap fogyasztok süteményt, kekszet, vagy bármit, ami édes. Újabban nincsennek barátaim, ha ez számít. Itthon vagyok a kisbabámmal, nem sok időm van odafigyelni a megfelelő táplálkozásra és időm sincsen sportolni, mint régebben. Ha édesanyám meglátogat minket, akkor különösen kívános vagyok. Valószínű valamilyen gyermekkori trauma okozza az édesség utáni sóvárgásomat? Édesanyám sokszor megengedte este is a palacsintát, fánkot, süteményt (fő étkezés helyett). Most 29 éves fejjel küzdök az ellen, hogy édességeket egyek, hogy mire a pici fiam nagyobbacska lesz, ne legyek neki rossz példa. A férjem egyáltalán nem eszik édességet.


Nem hiszem, hogy konkrét trauma következménye az édesség utáni vágya, inkább, hogy valamit pótol az életében. A függőségekre általában igaz ez, és szinte bármi kialakíthatja, nemcsak a közismert játék-alkohol-drog.
Azzal is hosszan el lehet "játszani", hogy az ember megpróbálja magát megnevelni, letenni vagy csökkenteni az adagot. Aztán nem sikerül, akkor újabb fogadalmakat lehet tenni. Javaslom, ne fordítson erre energiát, mert akkor egész nap ezzel lesz elfoglalva, és csak annál jobban fogja kívánni az édességet.
Inkább próbáljon rájönni (ha kell, pszichológus segítségével), hogy mit pótol az édesség, miért cserébe jutalmazza/vígasztalja magát ezzel?
Miután levelében kiemelte édesanyját, lehet, hogy érdemes vele kezdeni a gondolkodást.
Érdekes módon a nevelés témája erősen jelen van levelében: egyfelől, hogy jó példát szeretne mutatni fiának, másfelől, hogy édesanyja nem tette ezt. Vajon van-e Önben sérelem vele kapcsolatban, amiért vígaszra szorul? Hiányzik-e Önnek a gondoskodás (hiszen most már Ön a fő gondoskodó, mint anya)?
Ezek csak ötletek, amiken elindulhat, ha egyetért valamelyikkel.

40.

Nem tudom jó helyre fordulok-e a problémámmal, de ha tud segíteni, vagy van ötlete hova fordulhatnék kérem segítsen. A probléma igazából anyukámmal van. Idén lett ötven éves és egy ideje figyelem a viselkedését, amiből arra következtetek, hogy lehet valami baj van. Mi 3-n vagyunk testvérek, a nővérem 6 éve elköltözött már, abban az évben amikor apukám is elment (egy másik nőhöz). Anyukám látszólag megnyugodott, mert már elég rossz volt a kapcsolatuk. Azonban Édesanyám befordult, nem járt el sehova, nem maradtak barátai, vagy nem volt kíváncsi rájuk apukám miatt, ezt nem tudom. Ez azóta sem változott, sőt szerintem csak rosszabb lett. Sajnos eléggé pesszimista anyukám és ez a dolog talán csak rontott a helyzeten. Úgy tűnt mintha egyre csak fáradékonyabb lenne, de mára odáig fajultak a dolgok, hogy reggel felkel, elmegy dolgozni, hazajön délután, eszik valamit és leül tv-t nézni. Ebből leggyakrabban az lesz, hogy este 7 órakor már alszik a nappaliban és nem is nagyon kel föl reggelig. (Elnézést amiért ilyen részletesen írom le a problémát, de nem tudom melyik részlet lehet fontos). Hétvégéken is ez a helyzet szinte csak eszik és alszik, mintha vegetálna. Már egy ideje takarítani sem szokott, csak dolgozni jár, ez tölti ki a napja érdemi részét. (Egyébként 8 órás munkarendben dolgozik egy irodában). Próbáltam életet "verni" belé, de soha semmihez sincs kedve, mondván fáradt. Nem tudom mit tehetnék, hova fordulhatnék, vagy hogyan vehetném rá arra, hogy belássa ez így nem mehet tovább, és forduljon orvoshoz, amit szinte sosem tesz meg. Nem tudom mekkora lehet a baj. Elég ha én tudnék tenni valamit, vagy ez inkább már orvosi eset? Elég lenne neki valami homeopátiás, gyógynövényes hangulatjavító, élénkítőszer? Vagy inkább vigyem orvoshoz, ha igen tud javasolni valamilyen szakembert, vagy kezdjük a háziorvosnál?


Nagyon nehéz lehet Önnek érzelmileg ez a helyzet, ahogy általában nehéz, ha az ember azt látja, a szülei vannak bajban. Megmenteni nem tudja, mert hiába felnőtt Ön, akkor is a gyereke, ez a szerep nem fog megfordulni. Ettől még persze megpróbálhat neki segíteni.

Amit leír, a passzivitás, aluszékonyság, kedvetlenség lehet a depresszió tünete. (Persze extrém fáradékonysággal testi betegségek is járhatnak.) Az ötvenes évek kritikus időszak (persze, melyik nem az?), a gyerekek lassan felnőnek, a szülői szerep már nem tölti ki a mindennapokat, az ember viszont nem feltétlenül "készült" erre az időszakra a barátságok ápolásával, hobbi kialakításával, olyasmikkel, amik változatlanul örömet jelentenek, hiszen ezek nem tűntek olyan fontosnak, míg gyerekek voltak a gyerekek. Élheti ezt meg valaki úgy, hogy légüres térbe került, ahol nem talál igazi célokat, amik mozgatnák őt.

Biztosan segíthetne egy szakember az édesanyjának, de ehhez persze neki kell akarnia a segítséget. Ön annyit tehet, hogy felhívja a figyelmét erre a lehetőségre (óvatosan, finoman). Legyen tapintatos, mert ha azt a visszajelzést kapja édesanyja, hogy még a gyerekei is segítségre szoruló, szánalomra méltó embernek látják, az nem fog javítani a helyzetén.
Elmondhatja neki őszintén, hogy Önnek fontos az ő boldogsága, és most nem biztos benne, hogy jól érzi magát a bőrében. Megkérdezheti, tud-e neki segíteni.
Amit javaslok: ne kritikát fogalmazzon meg ("igazán kimozdulhatnál néha!"), hanem arról érdeklődjön, neki mire van szüksége.

Leggyakrabban megtekintett kérdések: