Az online kérdezz-felelek szolgáltatás ingyenes. A kérdező személyes adatait bizalmasan kezelem, és semmilyen további célra nem használom fel. Ha a beérkező kérdések száma meghaladja kapacitásomat, fenntartom a jogot a köztük való szelektálásra.

2010. május 27., csütörtök

19.

Kedves Karolina,

Sógorom s egyben jóbarátom ügyében írok magának. Mindketten negyvenes éveink elején járunk, jó évtizede ismerjük egymást. Sosem volt egy kiegyensúlyozott, harmonikus ember, néha jött a dilijeivel, azzal is volt hogy fenyegetőzött, hogy felakasztja magát. Azt hittem, ezeknek a durva dolgoknak már vége. Született két kisgyerekük, egy lány és egy fiú, s úgy látszódott, Laci magára talált. Ki vagyok akadva, mert idestova fél éve minden elölről kezdődött! Tegnap éjjel felhívott hajnali kettő után, részeg állapotban, s azzal fenyegetőzött, megöli magát, mert semmi értelme az életének, hiába van meg mindene, nem tud boldog lenni. Mondtam, hogy ne hülyéskedj Lacikám, ott a gyönyörű családod, a szép feleséged, ,meg a gyerekek, akik imádnak! Ő csak bőgött. Valahogy lebeszéltem, lefeküdt aludni, s ma kaptam tőle SMS-t, hogy bocsánat a tegnapiért, felöntött a garatra, azért volt minden.

Szerintem az alkohol csak kihozta belőle, ami ott volt rég óta. Nem tudom, hogy tudnék neki segíteni, nehogy beváltsa ígéretét, s megölje magát. Én elveszteném a jó barátom, a húgom a férjét, és mi lenne a pici gyerekekkel! Nem mehet ez így tovább!

Tisztelettel:

N. András


Kedves András!


Jó lenne, ha el tudná vinni szakemberhez (pszichoterapeutához) a sógorát! A leírtak alapján több lehetőség is felmerült bennem, milyen problémával küzdhet, de nem akarok egy rövid levél alapján diagnózisokkal dobálózni. Lényeg, hogy nem valamilyen átmeneti zavarról van szó, hanem ellenkezőleg, a családi élet, gyerekek születése időlegesen enyhített a rég óta fennálló problémán. Ez azonban nem hozott tartós javulást, hiszen a zavar gyökere a személyiségen belül rejlik, a környezeti változások csak átmenetileg hatnak rá. Próbálják megértetni Lacival, hogy mindenképp külső segítségre van szüksége ahhoz, hogy lelkileg megerősödjön.


Üdvözlettel:

B.K.


Leggyakrabban megtekintett kérdések: